Kedves Olvasó!
Minden évben, ahogy beköszönt az ősz, majd pedig a tél, barátnőmmel, Noémivel egyik kedvenc elfoglaltságunk, hogy együtt megvalósítjuk az éppen hallott új recepteket. Persze ennek a hobbinknak a család és a barátok is örülnek, ugyanis ilyenkor mindig összejövünk, és egy-egy aktuálisan kiválasztott bor ízlelgetése közben elfogyasztjuk a vacsorát. Aki főz, az tudja, hogy nem minden hallomásból, illetve a netről ismert recept tökéletes, ezért szándékunk, hogy ebben a blogban a bevált receptekről számoljunk be, segítve ezzel minden, a blogra látogató "hobbi-kuktát".
Az első receptek igazából egy receptversenyre készültek, melynek az eredményéről is be fogunk természetesen számolni. (Reméljük, hogy a zsűri elkészíti és ízleni is fog az általunk kifundált recept.)
Nem is zárhatnánk másképp a sorainkat, minthogy JÓ FŐZÉST kívánunk!
Szonja és Noémi
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése